Crynex Bar

A mosolyom levakarhatatlan volt; Fran drága, megsértődött. Óh, szegénykém érzékeny lelke, mennyire nem izgatja sorsom! Megjelentett rólam, egy nevetlen újságban egy semmit mondó cikket, valami rágalmazást, de könyörgöm ki fog neki hinni? Az én szavam többet ér az életénél is. Aki egyszer megjárja az Arémát tejfel élete lesz; pénz, tekintély és minden évben részt vehet a Viadalon, mint mentor. Hát kinek ne érné ez meg? Csak egy kis talpraesettség kell, na meg légy gyors, tudj ölni és te légy az utolsó. Nem értem mi olyan nehéz ebbe.
- Az ilyen bókokért élek, drága - kacsintok rá, és felemelem a poharam majd győzedelmesen jelentem ki; bár mi okunk ünnepelni? Mindegy, azt hiszem ez lényegtelen. Az ember örüljön, hogy él, és ezt tudat mindennél többet ér - Cheerio! - és összekoccintom a poharunk. Tényleg bírom Ryot, főleg, hogy a személyiségünk hasonlít. Kegyetlen gyilkosok vagyunk, és élvezzük a jutalmunk, ami jogosan a miénk. Nem értem az olyan győzteseket, akik a Viadal után egyszerűen elbújnak a nyilvánosság elől, és továbbra is úgy élnek mintha meg se történt volna az egész. Akkor minek ölte meg a társait? Miért nem halt maga is ott, és adott lehetőséget olyannak nyerni, aki értékelte volna a győztesi címet? A mostani szerelmesekkel is ez a helyzet - beköltöztek a Győztesek falujába és? Persze a Győzelmi Körút, de azon kívül, szerintem simán el is felejtenék, hogy léteznek.
- Helyes - vigyorogtam a srácra, mire az rögtön vette a lapot, és csábos mosollyal ajándékozott meg. Ilyenkor jó, hogy nincs senkin, hiszen bárki az enyém lehet. És ilyen felsőtesttel, te jó ég... Várjunk miről is akartam beszélni?! - Na és mi a véleményed a mostani nyertesekről? Komolyan, mintha az Éhezők Viadala, átváltozott volna Dráma Viadallá - forgatom meg a szemem unottan és az utolsó cseppet is kiiszom a poharamból. Oké, valljuk be show az volt, de valahogy nem élveztem a mostani játszmát. Talán az első felét, de utána átváltozott valami hülye romantikus drámává, amit már alapból utálok. Persze, azért kíváncsi vagyok rájuk; nem sokára úgy is találkozunk nem de bár?
- Én táncpartner nélkül nem megyek - húztam fel az orrom, de éreztem ahogy a pia egyre jobban hatni kezd a testemre. A zene annyira csábító... De nem fogom leégetni magam. Nincs az a pénz, és bár nem vagyok rossz táncos, egyedül csak is iszom részegen szoktam kiállni a táncparkettre. Ahhoz pedig még jelentősen több ital kell.

Felnevettem, majd intettem egyet a pincérnek és követtem Ryot, az asztalhoz. Imádom ezt a helyet, már szinte törzshellyé vált, minden Viadal után. Persze, volt már alkalom, hogy ünnepeltünk, de az előző években inkább csendes kis "megemlékezést" folytattunk. Akárhogy is nézzük, az ilyen játékokon, csak a népedet veszíted el. Minden évben, biztos, hogy kettővel csökken a lakosok száma, és ez önmagába akkor is elég abszurd gondolat. Mert ha meg van bennük az erő, akkor miért pazarolják el? Egy rossz mozdulat, vagy egy ismeretlen bogyó, és vége. Véged van.
- Kiszellőztettem a fejem - felelem, és meghúzom a poharam, majd hagyom, hogy a keserű utóhatást hagyjon a torkomba, és ellazuljanak az izmaim. Liryo tudja miről beszélek, hiszen mind kettőnk kiválasztottja az élmezőnybe volt. És ellenségek voltak, de most már mit számít?
- És mi újság? Téged se hagy békén a sajtó? Furcsa, hogy most milyen felkapottak lettünk... - a mondat végét már csak épp, hogy morogtam, és körbelestem a teremben. Egyre többet jöttek, felmutatva a V.I.P kártyájukat, és már kezdtem azt hinni, hogy valami nagy belépőkártya hamisítás vette kezdetét, mikor felismerek pár ismerős arcot a tömegbe. Mentorok, és régi győztesek. Úgy látszik a mostani Viadal minden veteránt megmozgatott.
Ne nézzek hátra? Hova? Óh mamám... Ne, könyörgöm csak őt ne! Magamba szuggerálni kezdem, hogy ne jöjjön ide, de tudom, hogy észrevett. A fenébe, minek néztek hátra?!
Hideg tekintettel meredtem Franre, mint aki azt kérdezi; "Most komolyan?! Van ehhez merszed?". Hűvösen elmosolyodtam, majd legurítottam a maradék italom, és felvettem azt a stílust amit igen ritkán használok. Burkolt fenyegetés, miközben még így is tartanom kell maga, hogy ne ugorjak neki a csinos kis fizujának. Istenem, ez a stílus, rosszul vagyok a Kapitóliumi divattól.
- Kapsz egy képet. És fejenként, egy-egy kérdés, majd elhúzol innen olyan messzire, hogy jövőhétig híredet se akarom látni. Világos? - a mondat végére, felemelem a szemöldököm, és a végére, egy ragyogó mosolyt vetek rá. Még anno, mikor az interjúra való felkészítésen részt vettem, megtanították, hogy a tanuljak meg ölni a mosolyommal, hogy ne legyen vére s kezem.

Nem mentem vissza a körzetembe. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy szembe nézzek a ténnyel; vesztettünk. Pedig bíztam Foxface ravaszságába, és hogy ügyesen veszi az akadályokat, erre egy rohadt éjfürt végez vele?! Mit ne mondjak, kicsit azért bánt a dolog. Az a lány győztesnek született, csak rossz évbe került a Viadalra. Az elején még bíztam benne, hogy gyorsan végeznek az átkozott szerelmesekkel, de ahogy a végéhez igyekeztünk be kellett vallanom, hogy teljesen felesleges tévhitekbe ringatnom magam. Ez az év nem az ötödik körzeté. Most a dráma volt a főszerep az Éhezők Viadalán.
Minden esetre, kíváncsi vagyok erre az Everdeen csajra. Na meg a szívtiprójára is, aki gyönyörűen elintézte a kiválasztottam. Nagy mákja volt az biztos, de most mindketten mentorként jönnek vissza. Nekem aztán mondjuk teljesen mindegy mit csinálnak, míg nem veszélyeztetik a saját zónám. Nekem megvan a saját történetem, és nekik is - ne keverjük a kettőt, és a békességbe megleszünk egymás mellett. Persze ezzel nem arra utalok, hogy nem akarom élőbe is megismerni a mostani szenzációkat. Csak éppenséggel nekem is megvan a saját bajom.
Jelen pillanatban, pedig a legnagyobb problémám Caesar. Miért akar itt interjúzni? Úgy is ugyan azokat a kérdéseket kapom; Mi történt az elmúlt napok/hónapokban/években? Hogy haladok a talentumommal? És mi újság a pasikkal? Elriasztja őket az arénába tett utolsó tettem?
És ezekre a kérdésekre mind tudja is a választ. De, akkor is újra, és újra felteszi. Remélem hogy most valami újjal fog előrukkolni, különben soha többet nem nyilatkozom neki.
Betérek a Crynex-be, hogy kicsit lazítsak, mert túl sok volt ez nekem így egybe. Unom már, hogy állandóan vesztünk - hol marad az izgalom? Az Ötödik körzet minden is jól szerepelt a Viadalon, de az elmúlt három évben vagy a Hivatásosoktól kaptunk ki, esetleg egyszer valamelyik másik körzettől is.
Körbenézek a tömegbe. A hely dugig mint minden péntek este, de a V.I.P részen jelentősen kevesen vannak. Hm, ha a boxba ülök, egy nagyszerű estére számíthatok a pultnál pedig bármelyik régi ismerősömmel összefuthatok. És nicsak! Kit sodort ide a szél.
- Liryo Manal, de régen láttalak - arcomon őszinte vigyor jelenik meg, olyan aminek tényleg nincs hátsó szándéka. Egyszerűen örülök, hogy látom, bár tudom, hogy mikor végignézte a pártfogoltja, Cato halálát azt lélekben is megszenvedte. Hát, így jár aki kapcsolatot épít az áldozatokkal. Mondjuk az ilyen ritka esetben elkerülhető, mert az együtt töltött munka összekovácsol titeket. Itt csak a gyakorlat segíthet.
- Iszunk valamit? - bökök a pult felé, mert rám férne egy erős ital. Meg amúgy. Fiatal még az este, és azt hiszem lenne miről beszélnünk.